Február 2018

Február az év második olyan hónapja, amikor valamennyi bolygó direktben halad. Ismerve a retrográd mozgás által jelzett lelassulásokat, elvileg olyan időszaknak kellene lennie, amikor olajozottan működnek a dolgok. A komorabb tónusú januárt követően valóságos felüdülésnek tűnhet ez az időszak: a légkört lendület, optimizmus hatja át, nagyra törő tervek születnek. Csakhogy bőven adódhatnak zavaros helyzetek is : a féktelen eufóriában könnyű eltéveszteni az irányt…

A Jupiter, a terjeszkedés, növekedés, pénzügyek jelölője március 9-én vált retrográd stacionáriusba és ezt követően fokozatosan más bolygók is tolatni kezdenek. Mint már oly sok korábbi bejegyzésekben szó volt róla, a retrográd bolygók lelassulásokat, késlekedést, irányváltást, átértékelést jeleznek. Az ilyen malőröknek azonban mindig van valami előzményük, a problémák forrása pedig az esetek nagy részében saját viselkedésünkben keresendő. Jelen esetben könnyen lehetséges hogy február lehet ez a mérföldkő.

A Jupiternek a hónap közepéig a Vénusszal, Nappal, Merkúrral képezett kvadrátjai vagy a lehetőségek túlértékeléséből, pazarlásból, rosszul felmért erőviszonyokból, túlvállalásból fakadó veszteségekre vagy pedig a terjeszkedés különböző típusú korlátaira hívják fel a figyelmet. A hónap második felében más típusú túlzások adódhatnak; a vágyálmok, fantáziák összekeverése a valósággal pedig már február végére is kellemetlen kijózanodást tartogathat. Mindez előkészíti a talajt a március 9- el kezdődő időszakra. A retrográd ciklusok akkor is tartogathatnak frusztrációkat, ha tudatosan készül rájuk az ember, de ha  közelmúltbeli felelőtlen viselkedéssel még ki is hívta maga ellen a sorsot, a megrekedés is komolyabb lesz. (Jelenleg a Mars és a Szaturnusz március második,- április első felét meghatározó találkozója a Bakban szintén ebbe az irányba mutat).




Most azonban mindennek még nyoma sincs, a hónap kimondottan derűs hangulatban kezdődik.

A február 3 -án egzakttá váló Merkúr – Mars szextil jó lehetőséget ad arra, hogy eredeti, szókimondó stílusban, szellemesen, világosan fogalmazzuk meg mondanivalónkat. Most a gátlásosabbaknak is könnyebb kiállni igazukért. Eközben azonban alaposan túl is lőhetünk a célon: a szempontok ütköztetése fölösleges szócsépléssé fajulhat, a viták eldurvulhatnak.

Február 4-én bepontosul a Vénusz – Jupiter kvadrát, ezzel pedig egy olyan időszak veszi kezdetét, amikor nagyon könnyű túlzásokba esni. A következő napokban ugyanis a Nap és a Merkúr is hasonló jellegű erőpróbáló fényszöget képez a Jupiterrel, a most elszabadult folyamatoknak pedig a 15-i napfogyatkozás által jelzett, hosszabb távú változásokban is szerepük lehet.

Jóllehet a Jupiter diszharmonikus aspektusait nem tartják túlságosan kártékonynak, az általuk jelzett pazarlásnak, túlkapásoknak lehetnek kellemetlen következményeik. Jelen esetben ez fokozottan igaz, hiszen a Vénusz, mint pénz-és szívügyek jelölője levegős jegyben áll, így fennáll a fedezet nélküli ígérgetés, az anyagi és érzelmi témák felelőtlen kezelésének a veszélye. A lehetőségek, potenciálok összetévesztése a jelenleg rendelkezésre álló forrásokkal további súlyos hibákhoz vezethet, különösen ha a nagy álmok, utópisztikus törekvések a megvalósítás elől rabolják az energiát. A Vénusz – Uránusz február 6-án bepontosuló szextilje ebben az esetben kétes segítség. Jóllehet felélénkíti a társasági életet, váratlan, új ismeretségeket, flörtöket is hozhat, de meggondolatlan, felelőtlen viselkedésre is hajlamossá tehet.

Február 10-én a Vénusz a Halakba lép, ahol március 7-ig időzik. A szerelem, a szépség, a társas kapcsolatok, pénzügyek jelölője erőben van ebben a jegyben. Karakterének megfelel ez a fantáziadús, érzelmes, romantikus, határok nélküli vízi világ; a Bak és a Vízöntő jeges tartományai után kimondott megkönnyebbülés lehet. Csakhogy a mostani bolygóállások mellett nem garantált a gondtalan lubickolás. Ha ebben az illúzióban ringatja magát, egy sor kijózanító tapasztalás érheti.

Ugyanezen a napon pontosul be a Nap – Jupiter kvadrát is. A Nap és a Jupiter közötti erőpróbáló fényszög szintén arra késztethet, hogy túllépjük határainkat; a terjeszkedés azonban nem egészen úgy valósul meg, ahogy képzeltük. A túlzások, mértéktelenség, a lehetőségek és a kockázatok reális megítélésének a hiánya egyaránt károkat okozhat az üzleti életben és társas viszonyainkban. Hajlamosak lehetünk többet ígérni, mint amennyit be tudunk tartani, túllépni anyagi kereteinket, mértéktelenül kirúgni a hámból. A hatalom képviselői is túlléphetik hatáskörüket.

Február 13-án a Vízöntőben haladó Merkúr is kvadrátot képez a Jupiterrel. E fényszög hatására nehéz egy dologra koncentrálni, az apró részletekre való odafigyelés pedig különösen akkor lehet idegtépő, ha valaki épp egy nagy látomás bűvöletében ég. (Azonban tudva, hogy az ördög éppenséggel a részletekben lakozik, ajánlott.) Képességeinket, lehetőségeinkete fényszög esetén is hajlamosak lehetünk túlbecsülni.

Az ugyanaznap egzakttá váló Nap – Uránusz szextil elhárítja a zavarokat, ha időben észrevesszük és korrigáljuk a tévedéseket. Bonyolult helyzetekre is adódhat váratlan megoldás, de a problémák elbagatellizálása, a túlságos leegyszerűsítés később gondok forrásává válhat.

A február 15-i újhold, amely egyszersmind részleges napfogyatkozás is, a Vízöntő 27°7′ -án (Bp. 22:05 ) születik meg. Az eklipsz Magyarországról nem lesz látható, csak az Antarktisz, az Atlanti-és a Csendes Óceán fölött, Dél Amerika déli részén – pl. Argentína, Chile, Paraguay, Uruguay egyes településeiről, Dél – Afrikából, Ausztráliából. Legutóbb 1999. február 16 -án került sor napfogyatkozásra a Vízöntőnek ezen a szakaszán. Felidézve az akkori eseményeket ráérezhetünk a jelenleg aktuális témákra és feladatokra is. A hónap másik sajátossága, hogy míg januárban kétszer is volt telihold (2 -án a Rákban, 31-én az Oroszlánban, egyszersmind teljes holdfogyatkozás is), február folyamán egyben sem gyönyörködhetünk.

A 15-i napfogyatkozással a 2017 februárjában kezdődött és 2019 január végéig tartó eklipsz-sorozat újabb fejezetéhez érkeztünk. Az újholdképlet kiértékelésére a későbbi bejegyzésekben kerül sor, de mottója az alábbi Murphy- idézet is lehetne: „a bonyolult esetekre pofonegyszerű, könnyen érthető hibás megoldások kínálkoznak.” Jóllehet a Vízöntőben haladó bolygók Jupiterrel képezett kvadrátjai már nem egzaktak, hatásuk még mindig érezhető. Ráadásul két napon belül két másik igen problémás fényszög is bepontosul, befolyásuk pedig már az újhold- képletben is tetten érhető. (Nap – Merkúr együttállás, Mars – Neptun kvadrát)

A február 17 -én bepontosuló Nap – Merkúr együttállás hatására hajlamosak lehetünk túlságosan szubjektíven, rögeszméinkhez ragaszkodva tálalni mondanivalónkat. Önfegyelmet nagyon nehéz gyakorolnunk és az sem segít, hogy a valós problémákat nem lehet jó csengő frázisokkal, pótcselekvésekkel, logikusnak tűnő érveléssel és pozitív gondolkodásnak álcázott valóságelhárítással eltussolni. Ez a tranzit meglehetősen szókimondóvá is tehet, az elhamarkodott kijelentések sok kárt okozhatnak.

Ugyanezen a napon válik egzakttá a Mars Neptun kvadrát is, amely az előző hatással kombinálódva tökéletesen félrevihet. (Mivel nem csupán újholdképletről, hanem egy eklipszről is szó van, a jelenlegi tévutak következményeit egy 28 napos holdciklus időtartamánál sokkal tovább kell viselni.).Bár látszólag nem valami markáns hatás, a háttérből nagyon is meghatározza közérzetünket. Magyarázatot adhat például arra, miért szenvedünk – látszólag minden külső ok nélkül – alacsony energiaszinttől,önbizalomhiánytól miért érezzük kimerültnek, kilúgozottnak magunkat. Az elfojtott düh, a titkos intrikák, a csalás és a csalódás, a hazugságok, félrevezetés, különféle balesetek (főleg alkohol és kábítószerek hatására), kimerültség, deviancia, alacsony hatásfok, aluszékonyság, motiválatlanság, a tudatmódosító szerekkel kapcsolatos túlkapások, a szétforgácsolt energiák e fényszöghöz tartozó analógiák.





Február 18 -án újabb, váltásra kerül sor: a Merkúr és a Nap a Halakba lép.

A gondolkodási folyamatok, információcsere, utazások, kereskedelem princípiuma sokkal jobban érezte magát a logikus, eredeti és független Vízöntő jegyében, mint itt. A racionális, levegős Merkúr karakterétől idegen a Halak vizes, szentimentális tartománya, így a március 6-ig hátralevő időszakban zűrzavaros kommunikációs helyzetekkel számolhatunk. A félreértések, csúsztatások, kisebb – nagyobb hazugságok megnehezíthetik, hogy a felek megértsék egymást, utazásokkal, okmányokkal kapcsolatban szintén adódhatnak bonyodalmak.

Mivel a tavaszi napéjegyenlőségig a Nap is a Halakban tartózkodik, a szokásosnál fogékonyabbak lehetünk belső világunk üzeneteire, vallásos, spirituális tapasztalatokra. Erős késztetést érezhetünk, hogy a karakterünknek megfelelő önismereti utakra lépjünk, szellemi útmutatást kérjünk, valamilyen terápiába kezdjünk. Ez nagyszerű, de nem szabad egy pillanatra sem megfeledkeznünk arról, hogy a Halakban uralkodó Neptun nem csupán a transzcendens élmények, magas szintű spirituális tapasztalatok, az istenséggel való eggyé válás, hanem a szemfényvesztés, illúziók, csalódás, csalás, önbecsapás princípiuma is.

Ezt különösen február utolsó hetében fontos szem előtt tartani. Február 21-én, amikor a Vénusz együttállást képez a Neptunnal, hajlamosak lehetünk pár centivel a föld fölött lebegni. Némi lazulás talán nem is árt, ahogy az sem, ha barátságosan vállon veregetjük magunkat: mégiscsak remekül álljuk a sarat ebben a stresszes időszakban. Azonban ha pénzügyi kereteinket túllépve jutalmazzuk magunkat, túlzásba visszük a dínom- dánomot, esetleg párkapcsolatunkban ragaszkodunk a rózsaszín szemüveghez, a fájdalmas tapasztalatok borítékolhatók.(Bővebben: Szerelmi csalódások, amelyekre nagy szükséged van) Az ugyanaznap egzakttá váló Szaturnusz – Merkúr szextil segíthet valamelyest a valóság talaján maradni, de önmagában nem biztos, hogy megóv a landolás kellemetlen élményétől.

Utóbbira már néhány nap múlva is nagyon komoly esély van. 27 -én, amikor bepontosul a Merkúr – Neptun együttállás, fejlett ítélőképességre van szükség ahhoz, hogy a remények, félelmek, vágyteljesítő fantáziák által keltett képeket szétválasszuk a valós helyzettel kapcsolatos intuícióktól. Bár a telepatikus kommunikáció, környezetünkre hangolódás bámulatos példáinak is tanúi lehetünk, bőségesen adódhatnak félreértések, belemagyarázások is. A szórakozottság, szétszórtság, hiszékenység, pletykálkodás komoly károkat okozhat.

Ugyanezen a napon válik egzakttá a Mars – Vénusz kvadrát is. Ez a párkapcsolati gubancok egyik klasszikus fényszöge. Sokféle bonyodalom merülhet fel, az egyik nagy klasszikus, hogy az érzelmes Halak több romantikát szeretne, a tüzes Nyilas pedig egyből a lényegre tér. Egyikük finomkodik, megért, ráhangolódik (vagy legalábbis úgy tesz) – a másik sáros bakanccsal a közepébe gyalogol. Persze, az is előfordulhat, hogy Marsot csak azok a játszmák, variálások és manipulációk bosszantják, amelyekben (némi merkúri és neptuni hatással fűszerezve) a Halak Vénusz otthonosan mozog. Mivel mindkét jegy képviselőjével előfordul, hogy egyszerre több vasat tart a tűzbe, nem csupán a szerelmi háromszögek, hanem a sokszögek is jellemzők lehetnek erre az időszakra.

Ha eddig nem, ezen a ponton végképp összekuszálódhatnak a szálak. A Nap – Szaturnusz szintén ezen a napon bepontosuló szextilje remélhetőleg ad annyi valóságérzéket, hogy a további kavarás helyett inkább a kivárás, higgadt mérlegelés, a megérzések gyakorlatban való ellenőrzésének taktikájához folyamodjunk. Az érzelmek és indulatok kavalkádjában azonban ez nem túl egyszerű. A hónap utolsó napján egzakttá váló Mars – Merkúr kvadrát veszekedésbe torkolló civódásokat jelezhet. Az „érvek” nem annyira a tényeken (azoknak inkább az elködösítése, félremagyarázása a jellemző), mint inkább érzelmeken, indulatokon, hiedelmeken alapulnak – a tisztánlátás megszerzése sokféle nehézségbe ütközik. Vitákba bonyolódás helyett jobb hagyni leülepedni a dolgokat, alaposan megvizsgálni motivációinkat, kreatív tevékenységekkel, meditációval elősegíteni a kép letisztulását.




 

Kapcsolódó:

 

Nap, Vénusz a Vízöntőben: a szabadság perspektívái

Nyilas Mars tranzit 2018 : kezdődhet a vágta ?

Nyilas Mars a radixban

Hozd ki a legtöbbet a Skorpió Jupiter tranzitból !

A Jupiter általános jelentéstartalma

Az örök háromszög

Szerelmi csalódások, amelyekre nagy szükséged van

A szív igazságai: telihold és teljes holdfogyatkozás az Oroszlánban

Eklipszek (nap -és holdfogyatkozások) tematikus oldala

A hazugság testnyelve

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2018A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!