Mars – Szaturnusz kvadrát: száguldozás behúzott kézifékkel

Az október 11-én bepontosuló Mars – Szaturnusz kvadrát arra utalhat, hogy felelősségeink és kötelezettségeink súlya alatt roskadozunk, hatalmas nyomás nehezedik ránk, hogy mielőbb tető alá hozzuk teendőinket, haladásunkat ugyanakkor késedelmek és akadályok nehezítik. Ez a hatás már a múlt héten – l. az október 5 -i teliholdról írtakat – is érződött és további 7 – 10 napon át kell számolnunk vele. Visszaköszönnek a legutóbbi, január közepi Mars – Szaturnusz kvadrát élethelyzetei és feladatai is, hogy kiderüljön: milyen szintre jutottunk az akkor aktuális témák kezelésében. Azonban, megértve a fényszög üzenetét, ennek az időszaknak nem kell szükségszerűen a frusztrációk jegyében telnie.

Általános tudnivalók

Általánosságban véve a két bolygó erőpróbáló kapcsolata ugyanis azt sejteti, hogy a marsikus energiák nem áramolhatnak egyenletesen, hanem valamilyen akadályba ütköznek. A Mars fejjel megy neki a Szaturnusz– állította falnak, míg a Szaturnusz ellenáll a Mars nyers erőinek Az impulzusok hol totálisan elfojtódnak, passzív- depresszív állapotokat (bővebben a Szaturnusz princípiuma és a depresszió), fizikai vagy lelki értelemben vett kiszolgáltatottságot idézve elő, hol pedig kiszámíthatatlanul és nem is mindig a legalkalmasabb időben és helyszínen robbannak. (Asztrológiát tanulók figyelmébe: Kordován Vid Önismeret és párkapcsolat a horoszkóp tükrében című könyvében nagyon plasztikusan írja le ezt a mechanizmust.)

Diszharmonikus Mars – Szaturnusz kapcsolat (akár átmeneti jellegű, tehát direkció és/vagy tranzit, akár születési képletünk sajátossága,tehát tartós hatás) esetén valószínű, hogy frusztráló események érnek bennünket (pl. elgondolásaink megvalósítását a külvilág, apafigurák, felettesek, életszerűtlen törvények nehezítik vagy teszik lehetetlenné ). Bár amikor történnek, rendszerint nem így éljük meg őket, ezek az élmények arra szolgálnak, hogy megtanuljuk, hogyan uralkodjunk agressziónkon és hogyan kezeljük haragunkat vagy türelmetlenségünket.

Mindez korántsem jelenti, hogy ha pofon vágnak, buzgón oda kell tartanunk másik orcánkat is, vagy – ahogy a new ages szellemi iskolák tanácsolják – felül kell emelkednünk dühünkön, „el kell engednünk” azt. A tudattalanba száműzött forrongó Mars energiák ugyanis agressziót és erőszakos eseményeket, visszautasítást vonzhatnak életünkbe, testi szinten pedig súlyos gyulladásos betegségeket. A vakbélgyulladás, hallószervek, fogak gyulladása is tipikusan ilyen.

Belegondolva, hogy a Mars egyik fontos funkciója a túléléssel kapcsolatos, talán saját dühünket is megértőbben kezeljük. Hiszen ahogy, Erin Sullivan írja a Szaturnusz tanításaiban, a “túlélésre késztető ösztön akkor ébred fel, amikor személyes integritásunkat komoly fenyegetés éri. Amikor megtámadják méltóságunkat v. tisztességünket, természetes, ha valamelyest dühösek leszünk. Ennek a haragnak az eredete az elpusztításunk miatti félelem”.

Diszharmonikus Mars tranzitnál azonban annyira sem jó ölet kritikátlanul szabad folyást engedni dühünknek, mint általában, hanem meg kell tanulni olyan mederbe terelni, hogy értünk dolgozzon és ne ellenünk. Ki kell hát találnunk, hogyan terelhetnénk megfelelő mederbe, melyik a karakterének leginkább megfelelő terület ( Ez a személyi horoszkóp adottságaiból derül ki.)
Ha ugyanis a Marsnak megvan a saját tere, amelyen belül természetes agressziónkat le tudjuk vezetni, akkor az felbecsülhetetlen mértékben járul hozzá egy valóban alkotó élet megteremtéséhez.
Mindehhez most olyan szaturnikus erényeket is életünk részévé kell tennünk, mint a kivárás és a megfelelő időzítés. A Mars és a Szaturnusz nehéz aspektusait leghatékonyabban oly módon kezelhetjük, ha legfontosabb céljainkra koncentrálunk, és akkor is haladunk, lépésről-lépésre rakosgatva lábainkat, ha úgy érezzük, egy helyben toporgunk vagy nem vagyunk biztosak benne, hogy valaha is elérjük célunkat.



Egészségi vonatkozások

Mint fentebb már szó volt róla, akár tranzitként/direkcióként, akár a személyi horoszkópban jelennek meg, a Mars – Szaturnusz erőpróbáló kapcsolatainak, egészségi vonatkozásaik is vannak. A teljesség igénye nélkül néhány.

Túlterheltség és kiégés. „A tranzit hajlamosít a kiégésre, de csak akkor , ha egy hosszan elnyúló, nem kielégítő tevékenységgel eltöltött időszak után áll be. A kiégés akkor következik be, ha az ambíció kedvéért túl sokáig fojtottuk el a spontaneitást. Azt hihetjük, hogy borzasztó nagy a felelősségünk és a hatékonyságunk, éjjel – nappal dolgozunk célunk elérése érdekében, de közben soha nem engedünk teret természetünk játékos oldalának. A stressz és a kiégés általában valami végzetes helyzet eredménye szokott lenni, pl. ha egy megrázkódtató szituációt azért kell folyamatosan elviselnünk, mert egyszerűen muszáj teljesítenünk. Márpedig, ha hosszú időn keresztül elfojtjuk természetes, impulzív reakcióinkat, akkor belül kumuláljuk a haragot. A Mars – Szaturnusz kapcsolatban megélt harag kétféle módon nyilvánulhat meg: robbanásban vagy depresszióban” – foglalja össze Erin Sullivan a Szaturnusz tanításai c. könyvében

Csökkent életerő. „A Szaturnusz Marsot érintő tranzitja általában csökkenti a libidot, az életerőt. Ezt mindenképpen figyelembe kell vennünk, ha energiáinkat meg akarjuk őrizni . Ha a reménytelenség, az apátia vagy a depresszió érzései lesznek úrrá rajtunk, az a legtermészetesebb felszólítás arra, hogy nézzünk önmagunkba, és keressük meg, hol, merre szivárognak el értékes energiáink”(Sullivan)

Külső – belső önszabotázs. Depresszió, különböző gyulladásos betegségek, csonttörések, balesetek, önromboló, autoagresszív viselkedés (szélsőséges esetben akár öngyilkosság, gyilkosság is).

Allergiás tünetek és társaik. Az allergiás tünetcsoport nagyon sok estben az agresszív energiák blokkoltságára utal. (Ha belegondolunk, hogy ahhoz is szükségünk van egy adag agresszióra, hogy beleharapjunk egy almába, ill. immunrendszerünk egészséges működése is az agresszivitás elvén alapszik, ez nem is akkora erény, mint amilyennek neveltetésünk előítéletei láttatják). Mint Rüdiger Dahlke : Az agresszió mint esély című könyvében részletesen kifejti, a marsikus energiák ilyenkor nem a karakterüknek megfelelő mederben áramlanak, így a valóságos ellenség helyett olyan szimbolikus ellenfelekre támadnak, mint a pollen vagy a macskaszőr.



A Szűz és Nyilas jegyek érintettsége

Az általános analógiákon túl, a Mars – Szaturnusz kvadrát megértéséhez azt is fontos figyelembe venni, milyen jegyek között jönnek létre. Jelen esetben a Mars a Szűz (bővebben : Kozmikus rendrakás apró lépésekben, Ami meggyógyít és ami megbetegít), a Szaturnusz a Nyilas 22°-án tartózkodik. (Bővebben: Szaturnusz a Nyilasban – tematikus oldal)

A Nyilas, a Szűz és a harag. A düh kezelése úgy a Nyilasnak, mint a Szűznek problémás. A Nyilasnak azért, mert e Jupiter uralma alatt álló jegy képviselői a jó megtestesítőjének látják magukat, akiktől minden gyarlóság távol áll. Annál inkább jellemző ez embertársaikra, akiket az ő feladatuk, akár egy inkvizítor buzgalmával is, ráterelni a helyes útra. Náluk nem a harag kifejezése okoz gondot, akárhányszor képesek isteni szent tűztől fűtve felelősségre vonni a világ bűnöseit. Azonban, ha csehül alakulnak a dolgok, eszükbe sem jut saját felelősségüket firtatni. Mi több, könnyűszerrel felmentik magukat ilyenkor: “Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek” – örök igazságát hangoztatva. Számos, kétségtelenül nemes vonásuk ellenére azonban a jegyen áthaladó Szaturnusz arra is rádöbbentheti őket, hogy a csupa ragyogás tüzes jegyeknek van a legsötétebb árnyékuk. Az árnyék és a projekció e tranzit idején aktuális témáit a Szaturnusz második visszatérése a Nyilasba című cikk járta körül. (A bejegyzést 2015 szeptember elején írtam, az azóta történtek visszaigazolják az akkori észrevételeket. Érdemes összevetni az akkor írtakat az azóta történtekkel.)

Gondban vannak a Szűz jegy képviselői is A Nyilas karakterekkel ellentétben harag kimutatása ugyanis számukra a szó fizikai értelmében is kínos lehet: nemcsak emésztőrendszerüket támadja meg, de egész fizikai valójukat felzaklatja. Ezért, ameddig csak tehetik, inkább közvetett formában juttatják kifejezésre nemtetszésüket. Túlzott pedantériájukkal pl. nem csak sugallják, hogy valójában egész más problémáktól szabadulnának, hanem el is érik, hogy aki csak él és mozog fejvesztetten meneküljön az újabb nagytakarítási roham elől. Ha ez nem volna elég, a folyamatos zsörtölődés vagy a kritika holtbiztos fegyver. Végszükség esetén pedig légkör pollentartalmától akár az Antarktiszon is kaphatnak olyan tüsszögőrohamot, hogy még a világból is kifújnak mindenkit, akit a hátuk közepére kívánnak.





Elmélet és gyakorlat. A Szűz és a Nyilas jegyek érintettsége miatt a jelenlegi frusztrációk és akadályok  bizonytalanságból vagy tudásbeli hiányosságokból is fakadhatnak, esetleg tudásunkban, képességeinkben kételkedünk vagy más negatív hiedelmek akadályoznak. Figyeljünk csak oda, vajon nem egy kíméletlen belső szülő rikácsolja fülünkbe folyamatosan , hogy nem vagyunk elég jók/ elég okosak/ elég alkalmasak arra, hogy megtegyük, amit meg akarunk tenni. (Persze lehet szó komoly tudásbeli hiányosságokról is, amelyeket szaturnikus nyomásra azonnal pótolni kell. További problémákat okozhat az is, ha az elméleti ismeretek nem állják ki a gyakorlat próbáját, vagy ha a meglévő gyakorlati készségekkel nem jár együtt szakirányú képzettség. Utóbbinak önmagában nem kellene gondot okoznia, a Nyilasban haladó Szaturnusz azonban éppen elég dogmatikus és életszerűtlen ahhoz, hogy a hétköznapok a Murphy-féle kontraszelekció  szellemében zajlodjanak. A humorérzék megőrzése ebben az esetben is életmentő lehet, ugyanilyen fontos azonban egyéni, a gyakorlatban is működő megoldásokat találni a rendszer -szintű hibák kezelésére.)

Kollektív szint

Kollektív szinten a Mars – Szaturnusz diszharmonikus kapcsolata arra utalhat, hogy az autoritás- személyekkel való konfliktusok is gyakoribbá válnak, mint általában. Ebbe a fegyveres összetűzések is beletartoznak (pl. tömegoszlatás, zavargások, csoportosan vagy magányosan elkövetett terrorakciók, tömegpusztító fegyverekkel való erődemonstráció, aminek azonban rossz vége is lehet, stb). A lázadásokat kemény kézzel elfojtják, a látszólag ártalmatlan kihágás is kemény megtorlást von maga után, míg a tényleges bűnösök következmények nélkül úszhatják meg. Fokozottan így van ez a jelenlegi tranzit esetén, amikor a jog – adta eszközök (Szaturnusz a Nyilasban II.) nem elég hatékonyak egy valós vészhelyzet kezeléshez (pl. terrorizmus), az érdemi cselekvés elől álproblémák, komteók, bűnbakkeresés, szőrszálhasogatás, bürokrácia viszi el az energiát. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy azokkal a problémákhoz pedig, amelyekkel a gyakorlatban kellene szembesülni és kezelni őket, a tények figyelembevétele nélkül, hit-és ideológiai alapon viszonyulnak. Így történik ez jobb-és baloldalon, a liberális, „progresszív” és a konzervatív táborban egyaránt, csupán a projekciós felületek-és alanyok változik.

Mint általában, a globális folyamatokba most is kevés a beleszólásunk. Sokkal előbbre jutunk azonban, ha ahelyett, hogy szélmalomharcokra forgácsolnánk energiánkat és a nagyvilágban próbálnánk rendet rakni, fentebbi szempontok figyelembe vételével a saját házunk táján folytatjuk, lépésről lépésre a kozmikus rendrakást.




Kapcsolódó:

 

Októberi előrejelzés

Mielőtt reagálnál, reflektálj !

Telihold a Kosban: vészhelyzet esetén a saját oxigénmaszkodat tedd fel először

Mars a Szűzben: Kozmikus rendrakás – apró lépésekben

Mars a Szűzben : ami meggyógyít és ami megbetegít

Szaturnusz a Nyilasban – általános

A Szaturnusz visszatér a Nyilasba: politika, közélet, árnyék, projekciók (A bejegyzést 2015 szeptember elején írtam, az azóta történtek visszaigazolják az akkori észrevételeket. Érdemes összevetni az akkor írtakat az azóta történtekkel.)

A Szaturnusz princípiuma és a depresszió




A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!