Az előző bejegyzésekben többször is volt szó arról, hogy milyen jellegű eseményeket jelezhet az augusztus 21-i teljes napfogyatkozás. Az azóta eltelt két hét legfigyelemreméltóbb történése az észak-koreai „kísérleti jellegű” atomrobbantás és az amerikai, ázsiai hatalmas árvizek.
Kim Dzsong Un fellobbantaná az atommáglyát
A játék a tűzzel, Az Amerika teljes elsötétülése és a Teljes napfogyatkozás az Oroszlánban című cikkekben már volt szó arról, hogy az eklipsz nem csupán Donald Trump, hanem Kim Dzsong Un képletéhez is szorosan kapcsolódik. Egyszersmind azt is felvetettem, hogy akkor, amikor a Merkúr és a Mars eléri a napfogyatkozás fokát, várható valamilyen Észak – Koreával kapcsolatos esemény. Természetesen ezt nem én egyedül láttam így, hanem sok más asztrológus is.
Nos, mit tesz a „véletlen,” a föld alatti hidrogénbomba-robbantásra épp szeptember 3-án került sor, aznap, amikor az Oroszlán 28°43‘ -en bepontosult a Merkúr – Mars együttállás és az előző nap egzakttá vált Mars – Uránusz trigon is hatott. (Az Uránusz, akárcsak a Plútó -ld. az augusztus 4-én bepontosult és még mindig erősen érződő kvadrátja a Jupiterrel, kapcsolatban áll nukleáris eseményekkel, az Uránusz, Mars, Szaturnusz közötti nagy tűztrigon pedig akár ilyen formátumú tüzet is jelképezhet. Vannak más megfelelések is) A robbantást nagy erejű földrengés követte.
Kim Dzsong Unéknak egyébként ez már a hatodik ilyen jellegű robbantásuk. Észak-Korea július 4-én lőtte ki első interkontinentális ballisztikus rakétáját, július 28-án pedig a másodikat (Ezekben a napokban is érvényesültek ilyen jellegű eseményeknek kedvező befolyások, l. júliusi előrejelzés. Akik egy ideje foglalkoznak asztrológiával, visszaolvasva a bejegyzést könnyen be tudják azonosítani ezeket. ) Phenjan nukleáris kísérletei nemcsak azért aggasztók, mert a föld alatt felrobbantott hidrogénbomba hússzor erősebb a hiroshimainál és mert komoly pusztítást tudna véghezvinni Amerika nyugati partján és mert következő lépésként nagyon valószínű, hogy „élő” célpontot keres.
Az észak-koreai erődemonstráció azonban a Közel – Keletre is végzetes hatással lehet, ugyanis nukleáris fegyverkezési versenyt szabadíthat el. Japán és Dél- Korea válaszából is arra lehet következtetni, hogy a fenyegetésre reagálva beszállnak a fegyverkezési versenybe.
Irán, mint már többször szó volt róla ezen az oldalon is, az augusztus 21-i eklipsz pedig kimondottan kapcsolatba hozható vele, árgus szemekkel figyeli, hogy reagál a világ Észak- Korea viselt dolgaira. Ha látja, hogy nincs aki megfékezze az eszelős diktatúrát, több mint valószínű, hogy az Iszlám Köztársaság is megszegi majd a 2015 -ös nukleáris megállapodásba foglaltakat és nyíltan kezdi fejleszteni majd nukleáris arzenálját. Ha pedig Irán nyilvánosan felvállaltan csatlakozik a nukleáris fegyverkezési versenyhez, más közel-keleti országok, főleg Egyiptom, Szaúd-Arábia és Törökország is teljes gőzzel rákapcsol. Ez beláthatatlan események láncreakcióját szabadíthatja el és a legkevesebb, ami elmondható, hogy világszerte megváltoztatja az erőviszonyokat.
Vízözön Houstonban
A másik, a napfogyatkozással a szó szoros értelemben halálpontosan társítható esemény a Harvey- hurrikán okozta hatalmas, amerikai árvíz. (A teljes napfogyatkozás elsősorban az Egyesült Államokat érintette, l. Amerika teljes elsötétülése.)
“Amerika valódi szelleme sehol nem mutatkozik meg olyan egyértelműen, mint a texasi Houstonban és környékén, ahol a Harvey hurrikán pusztít. A vihar augusztus 25-én (aznap hagyta abba tolatását a Szaturnusz) tört ki. Hatalmas árvizek, rombolás, halál jár a nyomában” – írja Leslie Hale, egy Nashville-ben élő asztrológus, akinek több fordítása is elérhető blogjaimon.
Mentőcsapatok, katonák és civil önkéntesek dolgoznak teljes erőbedobással, hogy mentsék a menthetőt, no meg azokat, akik az árvizek csapdájába estek. Mentenek ítéletidőben, robbanás- és fertőzésveszély közepette. A különböző vállalkozások és cégek 72.000 millió dollár adományt gyűjtöttek össze a károsultak megsegítésére -és ez az összeg nem tartalmazza a magánszemélyektől érkező támogatást.
A Cajun flotta , egy louisianai önkéntesekből álló csapat az árvízkárosultak megmentésére tett hősies erőfeszítései miatt került a vezérhírekbe. Hosszú évekbe telik majd, míg Houston és a környező területek újraépülnek, de erre biztos sor kerül majd.
És most vessünk egy pillantást Houston képletére (1836 augusztus 24, 12:38 helyi idő). A vihart és a nyomán keletkező árvizet a IV. ház fölött áthaladó Neptun jelzi, amely szembenállást képez a X. házas Merkúrral. A IV. ház az otthon és az alapok jelölője, a Neptun pedig a vizeket, különösen a tengert uralja. A Neptun a IV. ház csúcsán áll, amely szintén jelentős változásra utal. A vihar épp egy nappal Houston asztrológiai születésnapja után tört ki. A területen élő emberek még jó darabig zavarodottak lesznek és támpontok nélkül maradnak, de az újraépítési munkálatok előrehaladtával apránként magukhoz térnek.

A tranzit Plútó a 2. es (pénz) házból vet kvadrátot a radix Plútóra (a szórakozóhelyek, fiatalok az 5. ház uralma alatt állnak ). Ez arra utal, hogy a károk helyrehozatala rengetegbe fog kerülni, sok fiatalt érint majd, de végül sikerül majd újraépíteni, hiszen jóllehet a Plútó könyörtelenül porig rombol, végül sokkal jobb minőségben épít újra. Az Uránusz kvadrátot vet a 8. házas Vénuszra (pénz, mások pénze), ami anyagi krízist jelez, illetve, a jövő év elején főleg nőket érintő problémákat. Houston képletének a 2/3. házaiba (pénz – szomszédok/infrastruktúrák) eső Neptun – Hold együttállás jelentős vízkárokra utal.
Houston egy nagy víztrigon „szerencsés tranzitja” idején „született”. A trigon a Szaturnusz (Skorpió 1°, 11. ház), az Uránusz (Halak 2°, 3. ház) és a Mars (Rák 3°, 8. ház) között jött létre. Október 10-én a Jupiter a Skorpióba lép és aktiválja majd a nagy víztrigont. Ekkorra már látni fogjuk az újraépítési munkálatok konkrét eredményeit és újabb támogatások is érkezhetnek.
A hatalmas houstoni árvízet, amelyhez fogható ezer éve nem volt a térségben, az Egyesült Államok (Sibley) képletét érő tranzitok is jelzik.” – vélekedik Leslie Hale.
Sajnálatos módon azonban az Egyesült Államokat érő természeti csapások sora még nem ért véget. A szeptember 6-i Halak telihold Neptun-Hold együttállása önmagában is sok vizet jelez, és nagyon valószínű, hogy míg tart a Szűzben haladó bolygók és a Neptun szembenállása (tehát egész szeptemberben), mindvégig csapadékos lesz az idő. Irma , egy 4 -es erősségű hurrikán már közeledik is.
A nap-és holdfogyatkozások egyébként is gyakran kapcsolódnak össze földrengésekkel, árvizekkel és más természeti katasztrófákkal. Leslie Hale más példákat is felsorol, amelyek az ugyanahhoz a Saros ciklushoz tartozó, 1998. augusztus 21 -i napfogyatkozás környékén következtek be: hatalmas árvizek Kínában, a Georges hurrikán által előidézett árvizek Floridában, földcsuszamlások Indiában, Bangladeshben és a nevadai Clark megyében, az Isis hurrikán által okozott óriási károk.
Ázsiában egyébként most is hatalmas pusztításokat végeztek az augusztusi, eklipszekhez köthető áradások: Indiában 32 millió, Bangladesben 6,9 millió, Nepálban pedig 1,7 millió embert érint közvetlenül a természeti katasztrófa.
Kapcsolódó:
Teljes napfogyatkozás az Oroszlánban
Váratlan, nagy erejű változások
Telihold a Halakban
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!