Vedd komolyan, de ne kövesd vakon impulzusaidat !

Mars -Uránusz trigon, Merkúr – Mars együttállás az Oroszlánban

Mozgalmasnak, de sokak számára kimondottan viharosnak ígérkezik a hétvége – jövő hét eleje. A Mars- Uránusz trigon egyaránt lehetőséget adhat arra, hogy egy váratlan, frappáns megoldással felülkerekedjünk a káoszon, de azt is jelezheti, hogy a pillanat hevében nagy esély van őrült tettek elkövetésére is. Utóbbi esetben a lendületet semmi sem fékezi, utólag pedig késő bánkódni. Az ezzel egy időben érvényesülő Mars – Merkúr együttállás éles nyelvűvé, ingerlékennyé tehet, és mivel találkozójuk a tüzes Oroszlán jelében jön létre, az indulatoknak, érzelmi/ hangulati impulzusoknak több, a józan észnek pedig sokkal kevesebb szerep jut. Tudatosan kezelve azonban ezek a tranzitok egy olyan korszak kezdetét is jelezhetik, amikor határozottabban képviseljük érdekeinket, célratörőbben kommunikálunk, eredményesebben állunk ki magunkért,  jobb döntéseket hozunk, hatékonyabban tevékenykedünk, külső elvárások helyett szívünk igazságait követjük.

Az irritációk forrása

A hét végén bepontosuló fényszögek néhány napon át érvényesítik hatásukat. Bár intenzitásuk miatt önmagukban is figyelmet érdemelnek, mivel az augusztus 21-i eklipsz létrejöttének fokát érintik, még nagyobb jelentőséggel bírnak, hosszabb távú folyamatokat is befolyásolva. Szűkebb és tágabb környezetünkben újra felszínre kerülnek tehát a napfogyatkozás témái, olyan konfliktusok lángolhatnak fel, amelyek már az augusztus 7-i holdfogyatkozás és a 21-i napfogyatkozás környékén is sok aggodalomra adtak okot. ( A mundánasztrológiai vonatkozásokat a Játék a tűzzel, Amerika teljes elsötétülése című bejegyzések taglalták – a teljesség igénye nélkül.)




A Mars – Uránusz trigon szeptember 2-án pontosult be (Oroszlán – Kos 28°09′). Általában véve a trigont, ezt a két, egymástól 120° -ra és azonos elemben levő bolygót összekötő fényszöget igen kedvezőnek tartja az asztrológiai hagyomány. A jelenlegi valóban támogatja is a tűz elemre jellemző spontán, ösztönös cselekvést, a kreatív impulzusok megvalósulását. Az eddigi erőfeszítéseket váratlanul siker koronázza, nagy ötletek születnek, és e fényszög mellett viszonylag akadálymentesen valósulhatnak meg. Így a problémák egyik pillanatról a másokra megoldódhatnak, új helyzetekbe kerülhetünk, új célokat tűzünk magunk elé. Csakhogy ez egyszersmind a gyors bekövetkező események formációja is. A tűz elem türelmetlensége, naivitása, idealizmusa és/vagy fanatizmusa miatt nem biztos, hogy az elképzelések kivitelezése mindig a legszerencsésebb módon történik. Az impulzivitás, a hirtelenkedés rossz döntéseket, váratlan perpatvarokat, baleseteket eredményezhet. Ez a bolygókapcsolat az egzakttá válása előtti és utáni napokon is érezteti a hatását.

A még tolató Merkúr és a Mars együttállása szeptember 3-án válik egzakttá, az Oroszlán 28° 43′-án, ugyanott, ahol az augusztus 21-i teljes napfogyatkozás is létrejött. A Merkúr (elme, gondolkodás, kommunikáció, utazás) és a Mars (agresszió, önérvényesítés, vitalitás, megvalósítóerő) találkozói, különösen ha egy tüzes jegyben, pl. az Oroszlánban (kreativitás, önkifejezés, autonómia, önkény) rendkívül intenzitás, kreativitást kölcsönöznek a gondolkodási folyamatoknak. A társas érintkezést szenvedély, játékosság – kevésbé szerencsés esetben túl nagy impulzivitás hatja át. (Bővebben: Merkúr az Oroszlánban, Mars az Oroszlánban)

Egyéni elképzeléseink, igényeink érvényesítése sokkal fontosabbá válik, mint általában, akárcsak az, hogy alaposan megmondjuk véleményünket a dolgokról. Ennek – különösen azok számára, akik hajlamosak olyan kompromisszumokat kötni, amelyek révén legelemibb érdekeik csorbulnak, személyiségük fontos részeit nyomják el – megvannak a maga előnyei.

Általában véve azonban egy ilyen bolygókapcsolat nem a békés eszmecserék időszakát jelzi. Így, a forrófejű, tekintélyelvű „érvelés”, a helyzetek tárgyilagos megítélését lehetetlenné tevő érzelmi, szubjektív szempontok túlsúlya, a türelmetlenség, a részletek és az árnyalatok figyelmen kívül hagyása rengeteg kárt is okozhat. Bennünket is, környezetünket is házsártos, kötözködő, vagy kimondottan ellenséges hangulat keríthet hatalmába, így a látszólag váratlanul kitörő veszekedések nem is annyira meglepők. Ezek különösen akkor robbanhatnak ki, ha már egy ideje elnyomtuk egy adott témával, személlyel kapcsolatos ellenérzéseinket.




Az irritációk egyik legnagyobb forrása az, hogy a Mars és az Uránusz (különösen, hogy tüzes jegyekben, az Oroszlánban és a Kosban) szeretnék gyorsan letudni a dolgokat, „jöttem, láttam, győztem” stílusban tovább lépni. A késlekedést, várakozást kifejezett provokációnak érzik, különösen, hogy az elmúlt hetek bolygóhatásai jelentősen lefékezték lendületüket. A haladás azonban még mindig nem akadálymentes: a villámcsapás-szerűen gyors megoldásokat kedvelő Uránusz még jó darabig tolat – bővebben Váratlan, nagy erejű változások – és szeptember 5-ig a Merkúr is retrográd. Jóllehet nagyon frusztráló, hogy elképzelésink nem valósulnak meg varázsütésre, karikacsapás – szerűen, a még mindig tartó „kényszerparkolás” jó lehetőség még egyszer átgondolni őket, még alaposabban kidolgozni stratégiáinkat. Nemsokára, amikor a Merkúr előre indul, majd kilép a retrográd árnyékból, a Mars pedig jegyet vált, úgyis eljön a cselekvés ideje (Bővebben: Szeptemberi előrejelzés)

Utolsó simítások a start előtt

Türelmetlenkedés, dühöngés helyett sokkal célravezetőbb tehát a következő egy – két – három hét folyamán sort kerítni az utolsó simításokra. Ezek nem csupán a startolást könnyítik meg majd, hanem azt is lehetővé teszik, hogy jó ütemben, pontosan oda jussunk el, ahova szükséges.

Mint az előző bejegyzésekben már szó volt róla, a Merkúr retrográd időszakai arra szólítanak fel, hogy újra gondoljunk, átismételjünk dolgokat, jobban odafigyeljünk a részletekre, felfrissítsük tudásunkat. (A „felszólítás” különféle malőrök, meghibásodások, elakadás formájában érkezik. )

Egy, az Oroszlánban tolató Merkúr jó alkalmat teremthet arra, hogy magunkba nézzünk, megvizsgáljuk motivációinkat, énképünket, nagyobb teret adjunk kreativitásunknak – ill. kitaláljuk, hogyan juttathatnánk ezt kifejezésre. Bár a külső cselekvés akadályokba ütközik, ezekben az időszakokban könnyebb kapcsolatot teremteni a tudattalannal. Az álmok felélénkülnek s bár nem mindig kellemesek üzeneteik, komolyan véve őket jelentős lépéseket tehetünk az önismeret útján, ötleteket meríthetünk az esedékes irányváltásokról, új projektekről és ezek kivitelezésének módjáról.

Az ilyen típusú feladatokra való figyelmeztetés nem mindig érkezik kellemes formában. Ilyenkor úgy érezzük, zsákutcába jutottunk, kifogytunk az ötletekből. Ezek görcsös erőltetése – Mars, Uránusz – csak még nagyobb elakadást, majd robbanást eredményez. Helyzetünk a mesebeli királyéra (Oroszlán) emlékeztet, akinek földjén óriás garázdálkodik, boszorkány hozott halálos álmot népére vagy egy troll változtatott mindent kővé birodalmában. A megoldás ilyenkor nem várt helyről, legtöbbször egy olyan személytől (legkisebb, legügyetlenebb királyfi, nincstelen vándor, stb.) érkezik, akit a legkevésbé tartanak kompetensnek a probléma megoldására. A hétköznapi életben úgy segíthetjük e hősök archetípusának aktiválódását, hogy teret adunk azoknak a vitális impulzusoknak, amelyek akkor is kivezetnek a holtpontról, amikor az agyalás már csődöt mondott.



Az alábbi tippek nem csak ezen a hétvégén lehetnek hasznosak:

Sportolj, mozogj! A Mars a fizikai energiával, erőkifejtéssel, a Merkúrral együtt pedig a mozgással is összefügg. Egy kiadós futás, edzés, vagy akár kerti munka, nagytakarítás így nem csupán a hidakat felégető veszekedéseket előzheti meg, hanem új utakat is megnyithat. A stressz, terhelés ugyanis kihat testi állapotunkra is, így nem csak átvitt értelemben, hanem szó szerint is bemerevedhetünk, görcsössé válhatunk. Másfelől, ha legalább fizikai szinten szabadulunk feszültségeinktől, lelkileg is oldottabbak leszünk, ezzel párhuzamosan pedig a külső nyomás is enyhülhet. Kivel ne fordult volna már elő pl., hogy pont kocogás, kirándulás közben csörrent meg mobilja valami jó hírrel ?

Figyelj oda belső párbeszédeidre! Egy Mars – Merkúr együttállás lényegre törőbbé teheti mondanivalónkat, de elhamarkodott vélemény- nyilvánításra is hajlamosíthat. Mielőtt semmiségek miatt hetedhét országra szóló perpatvart rendeznénk érdemes belehallgatni belső párbeszédeinkbe. (Bár nem mindig vagyunk tudatában, valamennyien folytatunk ilyen monológokat, és ezek jellege nagymértékben hatással van önbecsülésünkre, társas kapcsolatainkra, kezdeményezéseink sikerére vagy kudarcára.) Egy, az Oroszlánban tolató Merkúrral együttálló Mars „kihangosíthatja” ezeket a párbeszédeket, így sok mindent megtudhatunk énképünkről, legmélyebb motivációinkról, arról, hogy hogyan erősítjük vagy torpedózzuk meg önbecsülésünket.

Vedd komolyan, de ne kövesd vakon impulzusaidat ! A tűz elem és a Mars egyik közös vonása az impulzivitás. Ez jó esetben azt jelenti, hogy teret engedünk ösztönös késztetéseinknek, agyalás helyett átengedjük nekik az irányítást, ők pedig számunkra kellemes, biztonságos vagy más szempontokból előnyös kapcsolatok és élethelyzetek felé terelnek. De a pillanatnyi érzelmi, hangulati impulzusoknak való engedelmeskedés hosszú idők munkáját is tönkreteheti, hidakat égethet fel, olyan elválásokat is eredményezhet, melyeknek még nincs itt az ideje.

Az erős késztetéseket azonban, pontosan azért, mert az Oroszlán és a Mars is eléggé „önző” ahhoz, hogy az életszerű, számára kellemes, tápláló dolgok felé induljon, nagyon is komolyan kell venni. Azonnali reakció helyett viszont egyelőre jobb csak megfigyelni impulzusainkat. Milyen témákkal kapcsolatban érzünk ellenállhatatlan késztetést, hogy megmondjuk a magunkét, mi mindenre érzünk kedvet, mi tüzel fel igazán, és melyek azok a személyek és helyzetek, amelyeket egyszer és mindenkorra kiiktatnánk életünkből? Gondoljuk végig, mi módon ültethetnénk át mindezt a gyakorlatba úgy, hogy miközben elindulunk az új irányokba, tényleg csak a fejlődésünket már nem szolgáló dolgoktól és személyektől kelljen megválnunk.



 

Kapcsolódó:

 

Szeptemberi előrejelzés

Napfogyatkozás az Oroszlánban

Amerika teljes elsötétülése

Nap-és holdfogyatkozások, általános tudnivalók

Az asztrológus pontosan tudja, mit hoz a múlt ?

A Merkúr hátraarcot vág: a részletek ördöge

Merkúr az Oroszlánban: drámai dumák

Mars az Oroszlánban: a jó katona nem mindig jó uralkodó

Tüzes jegyek: az éltető konfliktus

 

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!