A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

A lelki egyensúly visszanyerése

Kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedek technikai fejlődése számos előnnyel járt, gondoljunk csak az internet elterjedésére – de egyre több ember kerül miattuk tartós, megoldhatatlan stresszhelyzetbe is. A krónikussá váló szorongás, veszteségélmény pedig előbb utóbb depresszióhoz vezet. A meglehetősen tág gyűjtőfogalom különböző szintű nyomottságokat, lehangoltságokat jelöl: az enyhébb hangulatzavartól az öngyilkosságba torkolló búskomorságig. “A Szaturnusz princípiuma és a depresszió” bővebben

Újhold és teljes napfogyatkozás az Oroszlánban

Az Oroszlán 28° 52′ – án létrejött (bp. idő szerint 20:30) újhold egyszersmind teljes napfogyatkozás is, bár Magyarországról nem volt látható. Elsősorban az Amerikai Egyesült Államokat érintette, hiszen ott, a Keleti Parttól a Nyugati Partig mindenütt látható volt. A teljesség fázisa 2h 40′-en keresztül tartott, így a klasszikus asztrológia szerint több mint két és fél évig érződik majd a hatása.

“Újhold és teljes napfogyatkozás az Oroszlánban” bővebben

Amerika teljes elsötétülése

Az augusztusi napfogyatkozásra 21-én kerül sor az Oroszlán 29°-án. A Nagy Amerikai Eklipszként emlegetett égi jelenség annak köszönheti nevét, hogy az 1918 óta eltelt 99 év alatt most fedi le teljesen, parttól partig az Egyesült Államokat, és annak minden területéről látható. (Természetesen voltak közben más teljes napfogyatkozások is az Egyesült Államok fölött. Az 1970. március 7-i Florida, Georgia, Észak -és Dél Karolina, Virginia és Nantucket államokat érintette. Volt teljes napfogyatkozás 1979 február 26-án és egy, csak Hawaiiból látható, 1991. július 11-én.) 1257 óta először fordul elő, hogy egy eklipsz kizárólag az Egyesült Államok határai közé esik. Ilyen napfogyatkozás tehát nem volt még az állam fennállása óta. Az eklipsz kettévágja Amerikát, útvonala Oregontól Dél – Karolináig terjed. Érdekes módon 2024-ben egy másik eklipsz is kettéhasítja majd az országot, Texas – Maine irányában. Ennek, mint később látni fogjuk, szimbolikus jelentősége van.

“Amerika teljes elsötétülése” bővebben

Az asztrológus pontosan tudja, mit hoz a múlt ? :-)

Milyen típusú eseményeket jelezhet egy nap-vagy holdfogyatkozás (eklipsz) és pontosan mikor következnek ezek be ?

A korábbi bejegyzésekben már volt szó arról, hogy jóllehet a new ages „asztrológia” pozitívan ítéli meg a nap és holdfogyatkozásokat, egyetlen hiteles tradicionális irányzat sem vár sok jót tőlük. A nagyvilág eseményeit taglaló mundán asztrológiában a napfogyatkozások az eklipsz által érintett államokat, azok vezetőit, a kormányaikat, minisztereiket, prominens személyiségeiket érintik. A mundán asztrológia szerint az eklipszek hatásai azokban az országokban érzékelhetők elsősorban, ahonnan láthatók, ill. a fogyatkozás jelével összefüggésbe hozhatók. Nagy változások jelzéséhez egy “egyszerű” nap- vagy holdfogyatkozás önmagában nem elég, hanem más külső bolygók (pl. Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Plútó) kölcsönhatása is szükséges. Bár az ezzel foglalkozó irodalom nagyon terjedelmes, a régi tudás részben feledésbe merült, ezért viszonylag kevés asztrológus tud megbízható mundán- elemzéseket készíteni.

“Az asztrológus pontosan tudja, mit hoz a múlt ? :-)” bővebben

Öt tipp, hogyan kezeld érzelmi hullámvasutazásaidat

Akár egy asztrológiai időszaknak betudható, átmeneti jellegű érzelmi hullámvasutazásról van szó, akár a születési képleted állandó kihívásának tekintendő – az alábbi öt módszert alkalmazva könnyebben, tudatosabban fogod kezelni. Így, ahelyett hogy elvetnéd a sulykot, idővel pontosan az aktuális helyzetnek megfelelően reagálsz majd és jobb döntéseket is hozol.

“Öt tipp, hogyan kezeld érzelmi hullámvasutazásaidat” bővebben

Holdfogyatkozás a Vízöntőben: 2017 augusztus 7

A 2017. augusztus 7-i telihold a Vízöntő 15°25′ -án jön létre és egyszersmind részleges holdfogyatkozás is. Az égi jelenség Európa nagy részéről (így Magyarországról is), valamint Ázsia nagy részéről, Ausztráliából, Afrikából, Dél-Amerika keleti részéről, a Csendes-, az Atlanti és az Indiai Óceánról és az Antarktiszról is látható. A penumbrális fázisokkal együttvéve budapesti idő szerint 17:50-től 22:50-ig tart, Magyarországról azonban csak a fogyatkozás egy része tekinthető meg, a teljesség fázisától (20:10) kezdődően.

“Holdfogyatkozás a Vízöntőben: 2017 augusztus 7” bővebben

Váratlan, nagy erejű változások

A következő napokban sokféle változás kezdődhet el. Hirtelen, nagy erővel érkezhetnek, gyökeres átalakulásokat jelezve nem csak a külső környezetben, hanem intellektuális, érzelmi és szellemi szinteken is. A születési képlet adottságától függően ezek a változások egyénenként különböznek. Egyesek számára akár rendkívül pozitívak is lehetnek, mások irritálóként vagy kimondottan destruktívként élhetik meg őket. A nagyvilágban folytatódik a felfordulás.

“Váratlan, nagy erejű változások” bővebben