Újhold az Oroszlánban: a tápláló és a pusztító tűz

A július 23-i újhold bp. idő szerint 11: 45′ kor születik meg az Oroszlán 0°44′ -en. Az újholdképletben nagyon intenzív hatások érvényesülnek, a most elindult folyamatok az augusztus 7– i teliholdnál teljesednek ki. Mivel amaz egyszersmind holdfogyatkozás is, még a legkedvezőbb forgatókönyvek is komoly fenntartásokkal kezelendők. Ez érvényes az újhold környékén esedékes új projektek elkezdésére is.

Az újhold- képletben túltengenek a tüzes energiák: a Napon és a Holdon kívül a Merkúr és a Mars is az Oroszlánban halad, és a Szaturnusz (Nyilas) meg az Uránusz (Kos) is tüzes jegyekben állnak. A Nap saját jegyében van, így az Oroszlán hatások még erőteljesebben érvényesülnek.

Az újholddal együtt álló Mars egy nagyon dinamikus időszak kezdetére utal.



Kedvező esetben ez azt jelezheti, hogy még az egyébként gátlásos, félénk típusok is képesek a legjobbat kihozni magukból, felhívják a figyelmet legelőnyösebb tulajdonságaikra, alkotásaikra, magabiztosan képviselik érdekeiket, jó értelemben képesek az érdeklődés középpontjába kerülni. A jegyben tartózkodó Merkúr hatására kreatívan, ötletgazdagan, szenvedélyesen adjuk elő mondanivalónkat, kiállunk igazunk mellett, a lehető legjobbat hozzuk ki az adott helyzetből. A Mars pedig erőt és bátorságot ad, hogy végre elmozduljunk a kívánt irányba és ki is tartsunk célunk mellett. Nem ismerünk lehetetlent, ihlettől áthatva a legnagyobb nehézségek ellenére is kifaragjuk a szikladarabból a látomásainkban felsejlett szobrot. Szerencsés kombinációk esetén tehát ezt az időszakot nagylelkűség, optimizmus, derű, életöröm, igazságszeretet, egészséges individualizmus, kreativitás, játékosság hatja át. Az Oroszlán energiák karakterének leginkább a szenvedélyes, romantikus együttlétek, az alkotótevékenység, a sport, a hatalmas nyári partyk felelnek meg.

újhold az Oroszlánban, 2017.júl.23, Bp. 11:45

A túltengő tűz elem azonban komoly problémákat is okozhat.

Egy Nap- Hold együttállás az Oroszlánban például az önhittségig duzzaszthatja fel az önbizalmat, így a jogos igények követelődzéssé fajulnak. A túlcsorduló szeretet és fény elhomályosítja az árnyékokat*, ennek pedig projekciódömping**, bűnbak-kereső keresztes-hadjáratok a hozadékai. (A tüzes jegyek hajlamosak a leginkább a kivetítésekre és alkalmasabbak a legkevésbé a reflexióra. Persze, ilyen kérdések elbírálásában megint csak nem egyes bolygóállások, hanem a képlet egésze a döntő). Saját szempontjaink érvényesítése annyira lefoglalhat, hogy a másokéról már tudomást sem veszünk. (Ez adott esetben talán fel sem tűnik, környezetünket viszont annál kellemetlenebbül érinti).

Naprendszerünk középpontjaként a Nap nem látja közvetlenül saját fényét, csak ha azt a többi bolygó visszatükrözi. Ezért van az Oroszlán karaktereknek akkora szükségük a publikumra, ezért szomjazzák a közönség pozitív visszajelzését, ezért sóvárognak az után a megerősítés után, hogy nincsenek egyedül. Csakhogy, mivel az újhold a Neptuntól egy sesquikvadrátot kap (135°-os gyenge, de annál zavaróbb fényszög), fennáll annak is az esélye, hogy nem  értelmezzük helyesen a felénk érkező visszajelzéseket.

Így aztán a mitológiai Narkisszosszhoz  hasonlóan, aki beleszeretett a saját tükörképébe, ha megszállottan vadászunk a külvilág reflexióira, legmélyebb lényegünktől szakadunk el. Így tehát ahelyett, hogy mélyebb önismeretre -és ezáltal nagyobb önértékelésre tennénk szert, annak függvényében becsüljük meg vagy le magunkat, ahogy mások látnak. Amellett, hogy az arrogancia és a lehengerlő stílus sok esetben épp ezt az önbizalomhiányt kompenzálja, mások elismerésére vadászva éppen arra való képességünket csökken, hogy ráébredjünk: kik vagyunk valójában, merre tartunk, mit szeretnénk elérni. (A diszharmonikus Oroszlán karakterek között egyébként sok a nárcisztikus alkat.)

Az Oroszlánban haladó Mars arra hajlamosíthat, hogy túltoljuk a dolgokat, a szükségesnél erőszakosabban, önzőbben, erőszakosabban érvényesítsük érdekeinket. Újholddal való együttállása felfokozza ezt a hatást. Ha nem vagyunk tudatában annak, hogy rendkívül intenzív energiaáramlásról van szó, csupán az ingerlékenységet, türelmetlenséget, hangulatváltásokat érzékeljük és ezeknek az impulzusoknak megfelelően reagálunk, hibát hibára halmozhatunk. A lehetséges következmények: balesetek, akár tettlegességig fajuló konfliktusok, elhamarkodottan felégetett hidak, felelőtlenül vállalt kockázatok.

Jóllehet már nem egzakt, az újholdképletben érvényesül a Mars – Uránusz (július 17-én pontosult be) és a Nap – Uránusz (július 19) kvadrátjainak hatása is. Attól függetlenül, hogy most már mindhárom bolygó egymással harmonizáló, tüzes jegyben áll, a fényszögekben ott a kihívás. Az Uránusz -befolyás még robbanékonyabbá teszi az egyébként sem nyugodt légkört. Csak a kiszámíthatatlanság a biztos, az események váratlan fordulatokat vehetnek, mi is, környezetünk is hajlamosak lehetünk túlreagálni, impulzívan, a pillanatnyi hangulatoknak megfelelően dönteni, nem törődni a hosszabb távú következményekkel. Ez számos kellemetlenség forrása lehet, a szükségtelen összeveszésektől kezdve a figyelmetlenség/ kapkodás miatt tönkrement tárgyakon át a balesetekig vagy bűncselekmények elkövetéséig. Az Uránusz egyébként is előszeretettel rúgja fel a normákat, szabályokat, az Oroszlán pedig elsősorban azokat fogadja el, amelyeket maga állít fel. Ebből sokféle forgatókönyv adódhat: mókás polgárpukkasztás, ellentmondás az ellentmondás kedvéért ( az ellenfél = ellenség, az ellenségnek akkor sincs igaza, amikor igaza van), anarchista jellegű zavargások vagy épp ellenkezőleg, a zsarnoki önkény túlkapásai. Magánéletben és a nagyvilágban is sok meghökkentő irányváltás várható az elkövetkező időszakban, az események pedig bármikor kifuthatnak a kontroll alól.

Erőteljesen érvényesül a július 24-én bepontosuló Vénusz – Szaturnusz szembenállás befolyása is, amely komoly próbatételt jelenthet párkapcsolataink számára (Bővebben: Karmikusan terhelt viszonyok). Ez, a diszharmonikus Oroszlán – hatásokkal kombinálódva olyan szerelmi háromszögeket sejtet, melyekben valamennyi érintett veszít. Azok a most születő kapcsolatok, amelyekben nincs harmadik fél is több áldozatot követelhetnek, mint amennyi jó származik belőlük. (Pl. egy nem biztos, hogy jól végződő munkahelyi affér egy biztos munkahelyet, stb). Ez a bolygókapcsolat más társulásokra, valamint az üzleti ügyekre sincs valami jó hatással.

Szerencsére a destabilizáló hatásokkal egy időben nagyon pozitívak is érvényesülnek (l. a júliusi előrejelzésekben bemutatott, Merkúr, Szaturnusz, Uránusz közötti nagy trigon. A nagy tüzes háromszög részét képező Merkúr – Uránusz trigon 24-én pontosul be, érződik még a július 19-én egzakttá vált Szaturnusz – Merkúr trigon valamint a Vénusz – Jupiter trigon  hatása is – bővebben: Amikor mindenki jól járhat). Jótéteményei ellenére a nagy trigon túltengő tüzes energiája némi fenntartással kezelendő, hiszen egyaránt jelezhet kreatív, eseménydús nyarat, sikeres önmegvalósítást, forró szerelmi kalandokat, de a konkrét és átvitt értelemben vett puskaropogás, tűzvészek, a pusztító aszály is az analógialáncába tartoznak.

A veszteségek elkerülésére vagy minimalizálására azért jó esélyek vannak. (Persze, hogy az adott hatások egyéni szinten mi módon konkretizálódnak, az minden esetben a személyi horoszkóp adottságaitól és a tudatossági szinttől függ.) Első és legfontosabb feladat valami olyan célt találni, ami tűzbe hoz, valós kihívást jelent, kreativitást, vállalkozószellemet igényel. A sport, tánc szintén kitűnő feszültség-levezető (ha közben, a balesetveszély tudatában nem esünk túlzásokba). Ily módon csupán annyira tápláljuk a lángokat, hogy fényt és meleget adjanak, de nem gyújtjuk fel a házat.

Mivel az Oroszlán a vállalkozás jegye is, most erős lehet a késztetés, hogy a szó konkrét vagy átvitt értelmében valami ilyen jellegű tevékenységbe fogjunk. Ebben az esetben azonban fokozott óvatosság ajánlott, ugyanis az újholdat követő augusztus 7-i telihold egyszersmind holdfogyatkozás is, a rá következő, augusztus 21-i újhold pedig teljes napfogyatkozás. Bár egyik eklipsz sem látszik Magyarországról, ezek erőteljes hatással lesznek nem csak azokra az életterületekre, amelyeket a születési képletekben érintenek, hanem a nagyvilág eseményeire is. A new ages irányzatokkal ellentétben a tradicionális asztrológia kifejezetten kártékonynak tartja a nap-és holdfogyatkozásokat. Hasonló állásponton van az indiai asztrológia is. (Bővebben: Eklipszek menüpont) Ezt szem előtt tartva az lenne az ésszerű, ha igyekeznénk tartósítani az eddigi eredményeket, a legtöbbet kihozni a már elindított projektekből, a szűkebb és tágabb környezetünkben zajló eseményektől függetlenül kreatívan, tartalmasan tölteni az időt. Azonban, ha csak a sors ki nem kényszeríti (hiszen kár tagadni, az eklipszeknek ilyen hatásuk is van) – teljesen új utakon ne a nyár hátralevő részében induljunk el…..

 

Kapcsolódó:

 

Mars az Oroszlánban: a jó katona nem mindig jó uralkodó

Merkúr az Oroszlánban: drámai dumák

Júliusi előrejelzés

Vigyázat – balesetveszély !

 

Terminológia: 

 

Árnyék * :

“A személyiség alsóbbrendű része. Minden olyan személyes és kollektív pszichikus diszpozíció összegzése, amelyet nem élünk meg, mivel összeegyeztethetetlenek a tudatosan választott életformával, és amelyek – ellenkező tendenciával – viszonylag autonóm árnyékszemélyiséggé szerveződnek egybe a tudattalanban. Az árnyék kompenzálóan viselkedik a tudat irányában, hatása ezért egyaránt lehet negatív vagy pozitív.(…)

Mint a személyes tudattalan része, az árnyék az énhez tartozik, de mint az “ellenlábas”archetípusa, a kollektív tudattalannak a része. Az árnyék tudatosításával kezdődik az analízis munkája. Ha figyelmen kívül hagyják vagy elnyomják az árnyékot, vagy akár identifikálják az énnel, az egyaránt veszélyes disszociációkhoz vezethet. Mivel az árnyék igen közel áll az ösztönvilághoz, okvetlenül folyamatosan figyelembe kell venni.

– Az árnyék-alak megszemélyesít mindent, amit a szubjektum nem ismer el, és ami mégis újra meg újra, közvetlenül vagy közvetve – feltolakszik benne, így például az alacsonyabb rendű jellemvonások és más összeférhetetlen tendenciák.

– Az árnyék az a leplezett, elfojtott, többnyire kisebbrendű és vétkes személyiség. amelynek végső hullámverése egészen az állati ősök birodalmáig nyúlik vissza és ilyen módon átfogja a tudattalan teljes történelmi aspektusát…

-Ha eddig úgy vélekedtek, hogy az emberi árnyékszemélyiség minden baj forrása, közelebbi vizsgálódások során most már fölfedezhető, hogy a tudattalan ember, vagyis tulajdonképpen az árnyék nemcsak morálisan elvetendő tendenciákból áll, hanem meglehetősen sok jó tulajdonság is kimutatható róla, többek között például normális ösztönök, célszerű reakciók, valósághű észlelések, alkotó impulzusok.” (G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok)

 

Projekció ** :

A projekció (kivetítés) tulajdonképpen egy elhárítási mechanizmus, amikor is minden olyan tulajdonságunkat, gondolatunkat, érzéseinket, amilyenek nem akarunk lenni, amit magunkban nem akarunk meglátni és elfogadni, azt kivetítjük a másikra.
Az általunk negatívnak ítélt, önmagunkban el nem fogadott tulajdonságokat felnagyítva látjuk másokban, és hevesen bíráljuk, kritizáljuk őket miattuk. Indulataink hevessége jól tükrözi, hogy mennyire küzdünk önmagunkkal, hogy kizárjuk, elfojtsuk az adott tulajdonságot, vágyat.
A kivetítés a valóság téves felméréséhez vezet, és szubjektívvá tesz, lehetetlenné teszi a problémák gyökerének felismerését, így akadályozza az önismeretet, a fejlődést”  (Miért szúr úgy a másik szálkája? )

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!